Magyarország
Csatasorba áll ismét egy egészségügyet segítő civil kezdeményezés
A Pihentesd a dokit! üres lakásokat szervez ki orvosoknak, ápolóknak, hogy biztonságban kipihenhessék magukat.
Minél több egészségügyi dolgozónak segítene lakásokkal a második hullámban is a Pihentesd a dokit! jótékonysági kezdeményezés – írta szerdai számában a Magyar Hírlap, amit az MTI szemlézett.
Az első hullámban közel négyszáz orvost, ápolót, mentőst tudtak ingyenesen beköltöztetni üresen álló lakásokba. A március 20-án Facebook-csoport formájában indult kezdeményezés célja az volt, hogy a kifejezetten koronavírusos betegekkel foglalkozó orvosoknak, ápolóknak, mentőknek ne kelljen hazavinniük a fertőzést, illetve a sok utazást elkerülve minél többet tudjanak pihenni.
Most azonban jóval kevesebb a felajánlás, mert kevesebb az üresen álló lakás, hiszen nem állt meg az élet, működnek az egyetemek, mindenki dolgozik – mondta a lapnak Berke Mónika, az egyik ötletgazda.
Beszámolt arról is, hogy a tavasszal kitűzött céljuknak megfelelően már vidéken is terjeszkednek: a főváros mellett Veszprémből, Kecskemétről, Szegedről, Zalaegerszegről, Győrből, Sopronból is érkezett felajánlás.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években