Nagyvilág
Bíróság előtt a tüntetőkre fegyvert fogó híres amerikai Trump-párti házaspár
McCloskeyék Black Lives Matter aktivistákat fenyegettek fegyvereikkel St, Louis városában, majd meghívást kaptak a republikánusok elnökjelölő rendezvényére is.
Jogtalan fegyverhasználat címén vádat emeltek kedden a tüntetőkre állításuk szerint pusztán önvédelemből fegyvert fogó házaspár ellen St. Louis városában, írja az MTI.
Patricia és Mark McCloskey – jogászházaspár – júniusban nemzetközi figyelmet keltett, miután fotó és videófelvétel rögzítette, hogy a házuk előtt elvonuló menetből többen otthonuk bejárata felé indultak, mire ők elővették fegyvereiket.
McCloskey szerint birtokháborítás történt, és betörték az ajtójukat is. Nehezményezte, hogy a garázdák közül senki ellen nem emeltek vádat.
A pár a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom és szimpatizánsai által szervezett antirasszista megmozdulás résztvevőit késztette meghátrálásra.
A történtek után McCloskey-ékat augusztusban meghívták a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciójára is. A koronavírus-járvány miatt személyesen nem jelentek meg, hanem az otthonukból interneten keresztül mondták el beszédüket. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy tüntetők – akiket csőcseléknek neveztek – tönkre akarják tenni az amerikai városokat.
A vádesküdtszék jogtalan fegyverhasználat mellett bizonyíték meghamisítása miatt emelt vádat ellenük.
A vádemelés előtt Mark McCloskey újságíróknak azt mondta: a St. Louis városát irányító baloldali-demokrata párti önkormányzat üldözi őket.
Mike Parson, Missouri állam republikánus kormányzója már a nyáron azt ígérte: ha esetleg büntetést szabnak ki a házaspárra, ő azonnali kegyelemben részesíti őket.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években