Magyarország
A rendezvénytechnikusok is kapnak kormányzati segítséget
A kormány pályázatot hirdet, hogy a rendezvénytechnikusok közül minél többen maradhassanak a szakmájukban – jelentette ki a kormányszóvivő a közösségi oldalán vasárnap közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztató videóban.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a koronavírus-járvány több ágazatot súlyosan érintett, így a könnyűzenei és a rendezvényszakmát is. Ezért kifejezetten a rendezvénytechnikusoknak jelent meg az a 450 millió forint keretösszegű pályázat, amelyre október 15-éig lehet jelentkezni, és részletei már elérhetők a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján – tudatta. Hozzátette: a raktárkoncertek mellett – amelyek a technikai stábnak is segítséget adnak – megjelent egy pályázat a kisebb kluboknak, ezt a támogatást a zenei-kulturális rendezvények megtartására és infrastrukturális fejlesztésekre is fel lehet használni. Október elsejétől másfél milliárd forintos keretösszegre három kategóriában lehet pályázni: az 500-nál kevesebb, illetve több ember befogadására alkalmas klubok és a határon túli klubok jelentkezhetnek.
Szentkirályi Alexandra elmondta: a koronavírus-járvány elleni védekezést is szolgálja az október második felétől mindenki számára ingyenesen igényelhető influenza elleni védőoltás. Ugyanis az influenza és a koronavírus tünetei hasonlóak lehetnek, ezért ha valaki megbetegszik, de előtte kapott influenza elleni védőoltást, az orvosoknak ez segítséget jelenthet a diagnózis felállításához.
A kormányszóvivő beszélt a hitelmoratóriumról is, amelynek bevezetése az egyik első döntés volt a járvány kezdetén. A meghosszabbított moratórium jövőre függ majd az adóstársi és családi helyzettől, valamint az adott termék konstrukciójától is, a részleteken még dolgoznak – mondta.
Közölte: 2021-től tizenegy százalékosra mérséklődik a kisvállalati adó, amelynek bevételi értékhatára hárommilliárd forintra emelkedik, így többen választhatják majd ezt az adónemet. Emellett csökkennek az adminisztrációs terhek, 2021 második felétől az adóhivatal minden cégnek elkészíti az áfabevallás tervezetét, így csaknem félmillió társaság mentesül majd ez alól – emelte ki.
Beszélt arról is, hogy ha egy gyermek egészséges, mehet bölcsődébe, illetve óvodába. Hozzátette: a Nemzeti Népegészségügyi Központ azt kéri az intézményektől, törekedjenek arra, hogy a jelenlegi járványügyi szabályok ellenére igyekezzenek a gyermekek által megszokott működési rendet fenntartani.
A kormányszóvivő tájékoztatott a kormány Tisztítsuk meg az országot elnevezésű programjáról is, melyet a klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként az illegálisan lerakott hulladék felszámolására indítottak.
Hangsúlyozta: célként határozták meg azt is, hogy támogassák további települési gyűjtőpontok és hulladékudvarok létrehozását, illetve a házhoz menő lomtalanítást, a környezettudatosság jutalmazása mellett.
Emlékeztetett arra is, hogy a kormány a koronavírus-járvány ellenére megkezdi 2021. elején a 13. havi nyugdíj visszaépítését.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója