Magyarország
A betegség korai szakaszában működni látszik a favipiravir
A koronavírus-fertőzés korai szakaszában kedvezőek a tapasztalatok a favipiravir hatóanyagú gyógyszerrel – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa vasárnap a közmédiának.
Szlávik János kiemelte: a favipiravir egy influenza kezelésére használható gyógyszer a Távol-Keleten, Magyarországon jelenleg kórházi körülmények között lehet adni a betegeknek. Azt mondta: Magyarországon elegendő mennyiség áll rendelkezésre belőle a betegek ellátására, de nemsokára itthon is megkezdődik a gyártása.
Hozzátette: adagolása a testsúlytól függ, naponta több tablettát kell beszedni. Úgy tűnik, nagyon kevés mellékhatása van, viszont gyorsan hat, a korai stádiumban kezelt betegeknél hamar elmúlik a láz és jobban lesznek – mondta.
Szlávik János a túlsúlyt is a koronavírus-fertőzés magas kockázati tényezői közé sorolta. Úgy fogalmazott: a járvány eleje óta ismert volt, hogy a koronavírus az idős, krónikusan betegekre jelent nagyobb veszélyt, és rizikófaktort jelent a szív- és tüdőbetegség, a daganat, valamint a dohányzás is.
A túlsúlyosokra – főleg az extrém módon elhízottakra – a főorvos szerint azért is veszélyesebb a fertőzés, mert nehezebben kapnak levegőt, és rosszabb az oxigénforgalmuk, mint a normál súlyúaknak, emellett nehezebb lélegeztetni is őket, ráadásul a túlsúly mellé gyakran sok más krónikus betegség is társul, például magas vérnyomás, cukorbetegség vagy szív- érrendszeri betegségek.
Közölte: többféle vakcinakutatás folyik a világon, és néhány vakcinát már törzskönyveztek. Magyarország az Európai Unió tagállamaként elegendő mennyiségű vakcinához jut majd hozzá, de erre – úgy tűnik – a jövő év elejéig várni kell – tette hozzá Szlávik János.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években