Nagyvilág
Szigorítanak Madridban és környékén
Péntek éjszakától szigorúbb járványügyi korlátozásokat vezetnek a spanyol fővárosban és kilenc környező városban annak ellenére, hogy az erről szóló miniszteri rendelet miatt bírósághoz fordult a madridi tartományi autonóm kormány.
Enrique Ruiz Escudero, a régió egészségügyi tanácsosa sajtótájékoztatón ismertette, hogy este 22 órától lépnek életbe a korlátozások a tartomány azon városaiban, ahol százezer lakosonként legkevesebb ötszáz koronavírus-fertőzést jelentenek, az elvégzett tesztek több mint 10 százaléka lesz pozitív, valamint az intenzív osztályok telítettsége tartományi szinten meghaladja a 35 százalékot.
Az érintett városok: Madrid, Alcalá de Henares, Alcobendas, Alcorcón, Fuenlabrada, Getafe, Leganés, Torrejón de Ardoz, Móstoles és Parla. Területükön összesen mintegy 4,8 millióan élnek, vagyis a tartomány lakosságának mintegy 72 százaléka.
A felsorolt városokba csak olyan meghatározott indokkal lehet be- illetve kijutni, mint például munkavégzés, oktatás, orvosi ellátás. A kereskedelmi és vendéglátó egységek a befogadóképesség feléig fogadhatnak vásárlókat, vendégeket, továbbá rövidített nyitvatartással működhetnek.
A szabad mozgás korlátozásának bevezetését minden esetben bíróságnak kell jóváhagynia, így amíg ez nem születik meg, a hatóságok csupán tájékoztatnak az ellenőrzések során, de nem büntetnek.
Enrique Ruiz Escudero a korlátozásokat előíró miniszteri rendelet számos ellentmondására hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy a fővárosban található nemzetközi repülőtérre, illetve a vasútállomásokra nem terjednek ki a megszorítások, így például külföldről gond nélkül be lehet utazni.
Hozzátette: az elmúlt hónapokban többször kérték a központi kormányt a reptéri ellenőrzések szigorítására, eddig eredménytelenül.
Enrique López, a tartományi kormány igazságügyi tanácsosa bocsánatot kért a madridiaktól az elmúlt napokban kialakult bizonytalanság és „káosz” miatt, hangsúlyozva, hogy ha rajtuk múlt volna, átmeneti felkészülési időt biztosítanak a korlátozások bevezetésére.
A központi kormány „beavatkozott a tartomány hatáskörébe” – jegyezte meg.
Beszámolt róla, hogy pénteken fellebbezést nyújtottak be az illetékes központi büntetőbírósághoz a korlátozásokat elrendelő jogszabály ellen, kérve annak felfüggesztését.
Hangsúlyozta: a régió vezetése a rendelkezést semmisnek tartja, mert nem konszenzussal fogadta el a tartományközi tanács, ám amíg a bíróság nem tisztázza a helyzetet, „nem tehetnek mást”, mint engedelmeskednek a jogszabálynak.
A politikus kifejtette: az autonóm kormány másfél hete bevezetett részleges járványügyi korlátozásait hatékonyabbnak tartja mint a központi kormány általános rendelkezéseit, amelyek ráadásul jelentős mértékű kárt okoznak a térség gazdaságának.
Mindkét tanácsos azt kérte a madridiaktól, hogy a körülményektől függetlenül tartsák be az érvénybe lépő szabályokat.
A szocialista spanyol központi kormány és a konzervatív madridi autonóm kormány szeptember 21-én állapodott meg arról, hogy közös járványügyi munkacsoport felállításával keresi a megoldást az ország többi régiójához képest kiugró esetszámokat mutató térségben.
Miután a központi kormány nem tartotta elég szigorúnak és hatékonynak a helyi vezetés által elfogadott intézkedéseit, javaslatot tett egységes járványügyi kritériumok alkalmazására a százezer lakos feletti városokban.
A javaslatot a 17 tartomány és két észak-afrikai exlávé közül 13 támogatta, egy tartózkodott, öten pedig elutasították a tartományközi egészségügyi tanács szerdai ülésén. A madridi autonóm kormány szerint a tanács működési szabályzata konszenzushoz köti a döntések elfogadását, így az jogilag érvénytelen.
Az elfogadott rendelkezés jelenleg kizárólag a madridi régiót érinti. Az szaktárca adatai szerint az országban regisztrált esetek negyven százalékát itt szűrik ki.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!