Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Több ezren tüntettek Berlinben

Létrehozva:

A gyülekezési tilalom ellenére több ezren tiltakoztak vasárnap Berlinben a német kormány koronavírus-járvány lassítására hozott korlátozó intézkedései ellen, s a résztvevők összecsaptak a rendőrséggel, amely többszáz tüntetőt vett őrizetbe.

A helyi hatóságok a hétvégén több megmozdulást is betiltottak, köztük a Querdenker (másként gondolkodó) mozgalomét, de a berlini tüntetők szembeszálltak a tiltással.
Miközben a tömeg Charlottenburg városrészből a Tiergarten parkon át a Brandenburgi kapu felé haladt, a nagy erőkkel kivonult rendőrség hangosbeszélőn figyelmeztette a tüntetőket, hogy vízágyúkat vetnek be, ha nem oszlanak szét. Estére a média nem végleges adatai szerint a rendőrök mintegy 600 embert vettek őrizetbe.

Németország májusban számos járványügyi korlátozást enyhített, így például újra megnyithattak az éttermek és bárok. Ugyanakkor például a beltéri éttermekben való étkezéshez vagy a szállodai tartózkodáshoz még mindig igazolni kell, hogy a vendég teljesen be van oltva, vagy már túlesett a vírus okozta Covid-19 betegségen, esetleg negatív eredményű, friss koronavírus-tesztet tud felmutatni.

Németországban a szomszédos országokhoz képest továbbra is alacsony a koronavírusos megbetegedések száma, de a delta-változat az elmúlt hetekben az új fertőzések számának növekedését okozta. Vasárnap Németország 2097 új esetet jelentett, ami félezernyivel több, mint az előző vasárnap volt.

A Querdenker, a legtöbbet akciózó németországi zárlatellenes mozgalom, eddig is ezreket vonzott berlini tüntetéseire, köztük a védőoltások ellenzőit, a koronavírus-tagadókat és az összeesküvés-elméletek híveit a politikai paletta jobb és baloldaláról egyaránt, valamint a különböző szélsőjobboldali csoportok tagjait.

Az év elején a német belügyi hírszerzés figyelmeztetett, hogy a mozgalom egyre radikálisabbá válik, s néhány követőjét megfigyelés alá helyezte. Wolfgang Schauble, a Bundestag elnöke vasárnap élesen bírálta a Querdenker mozgalmat, és arra biztatta az embereket, hogy ne hagyják magukat „olcsó szlogenekkel” becsapni.

Európa több országában is zajlanak hasonló, a járvány miatti korlátozások elleni tüntetések. Szombaton Franciaország-szerte több mint 200 ezer ember már a harmadik hétvégén tiltakozott az oltási követelmények ellen, s a párizsi megmozdulás ismét a rendőrséggel vívott összecsapásba torkollott. Az előző hétvégén Olaszország különböző városaiban is 80 ezren tüntettek.

mti/ph

(Kiemelt kép: ABDULHAMID HOSBAS / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink