Nagyvilág
Roland Garros: Balázs követte egyesben Fucsovicsot, aki párosban is továbbjutott
Nagy formában legjobb férfi játékosaink Párizsban.
Háromszettes győzelemmel jutott be Balázs Attila a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójába – írja az MTI.
A világranglistán 87. játékos élete első Roland Garros-főtáblás mérkőzésén a japán Ucsijama Jaszutakával találkozott, pályafutása során először. Balázs nagyszerűen kezdett kedvenc borításán, és negyedóra elteltével már labdája volt a 4:0-hoz. A négy évvel fiatalabb ázsiai teniszező alig nyert fogadópontot, és szemlátomást kissé idegenül mozgott a salakon. Balázs így rendre remekül kimozgatta őt a pályáról, magabiztosan fejezte be a labdameneteket, és 31 perc elteltével már szettelőnyben volt.
A folytatásban kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a 13-as pályán, az ATP-rangsorban 95. Ucsijama ezzel együtt csak 3:2-ig tudta hárítani a bréklabdákat. Ezt követően a hétszeres magyar bajnok végigvitte előnyét, és hozta a második játszmát is. A harmadik felvonásban mindkét játékos elvesztette a szerváját, 4:5-nél pedig Balázs saját adogatásánál két szettlabdát hárított. Ucsijama ezután elbizonytalanodott, a budapesti teniszező pedig kiszerválta a mérkőzést.
Fucsovics Márton az egyes után párosban is bejutott a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójába. A magyar éljátékos oldalán a brit Cameron Norrie-val kedden három szettben verte a Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren amerikai duót.
Fucsovics hétfőn egyesben bravúrral legyőzte a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet.
Eredmények:
Balázs Attila-Ucsijama Jaszutaka (japán) 6:2, 6:3, 7:5
Fucsovics Márton, Cameron Norrie (magyar, brit)-Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren (amerikai) 6:4, 2:6, 6:2
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!