Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Lukasenka nem legitim vezető, már az EU is kimondta

Létrehozva:

Az EU külpolitikai főképviselője azt is elmondta, új választásokat kellene tartani. Az unió felülvizsgálja a kapcsolatait Belarusszal. 

 

Mivel az augusztus 9-én tartott fehéroroszországi elnökválasztás nem volt sem szabad, sem tisztességes, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök új mandátumnak nincs demokratikus legitimitása – jelentette ki Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában csütörtökön.

A főképviselő kiemelte, az Európai Unió nem ismeri el a választások „meghamisított” eredményét. Lukasenka szerdai beiktatása tovább mélyíti az országban kialakult politikai válságot, és ellentmond a fehérorosz lakosság jelentős részének akaratának, amelyet a választások óta számos, sokak részvételével zajló, békés megmozduláson fejeztek ki.

Szavai szerint lenyűgöző és megható a fehérorosz nép bátorsága, hogy a hatóságok brutális fellépése ellenére továbbra is békésen állnak ki demokratikus és az alapvető jogaik mellett. Az Európai Unió a megmozdulások résztvevői mellett áll, és támogatja, hogy nemzetközi megfigyelők részvételével zajló új, szabad és hiteles választások révén fejezzék ki akaratukat.

Az unió álláspontja egyértelmű: a fehéroroszoknak joguk van arra, hogy új, átlátható és hiteles választásokon szabadon voksoljanak – emelte ki. A főképviselő arra szólította fel a helyi hatóságokat, hogy haladéktalanul hagyjak fel az erőszak alkalmazásával, és feltétel nélkül engedjék szabadon az összes őrizetbe vett tüntetőt, és a politikai foglyokat. Az EU továbbra is meg van győződve arról, hogy átfogó nemzeti szintű párbeszéd, és új demokratikus választások megtartása az egyetlen lehetőség az országban kialakult súlyos politikai válságára.

A jelenlegi helyzet ismeretében az Európai Unió felülvizsgálja Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatait – tette hozzá Borrell. Aljakszander Lukasenka fehérorosz elnök szeptember 23-án tette le hivatali esküjét az államfői rezidencián, a Függetlenség Palotájában. Az augusztus 9-i elnökválasztás tüntetéshullámot váltott ki Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint Aljakszander Lukasenka fehérorosz elnök csalással győzött.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink