Magyarország
373 milliós csalással vádolnak egy 66 éves halastó-tulajdonost
Vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult büntetőeljárásban a fővárosi főügyész egy 66 éves férfi ellen, aki a vádhatóság szerint 373 millió forintos csalást követett el az Európai Halászati Alap pénzével.
Ibolya Tibor az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt a férfival szemben letöltendő börtönbüntetést indítványoznak.
A vádirat szerint a 66 éves férfinek a lányával közösen volt egy halastava, amelynek fejlesztéséhez a férfi elhatározta, hogy csalással pénzt szerez az Európai Halászati Alaptól. A főügyész megjegyezte: a férfi lánya a visszaélésekről nem tudott.
A tavat a férfi és a lánya bérbe adták a férfi cégének, majd a vádlott a cég képviseletében 2009 júliusában támogatási kérelmet nyújtott be egy központi állami hivatalhoz. A kérelemhez csatolt egy másik cégtől származó árajánlatot is a tervezett rekonstrukciós munkákra. A férfi eltitkolta a támogatást elbíráló és folyósító állami szerv előtt, hogy valójában a saját cége fogja elvégezni a munkákat, ami a pályázatból kizáró oknak számított. Hasonló módszerrel 2011-ben újabb pályázatot nyújtott be, és a két igénylés alapján utófinanszírozással, több ütemben 2010 és 2014 között több mint 373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A főügyész rámutatott: bár nincs rá jogszabályi kötelessége, az ügyészség az OLAF minden igazságügyi ajánlása alapján büntetőeljárást indít, így tett ebben az ügyben is.
A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefolytatott nyomozás után különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a férfit letöltendő börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, tiltsa el a közügyektől és a cégvezetéstől, illetve rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást 373 millió forint értékben.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!