Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Magába akarta bolondítani a nőt, majd lelépni a családja vagyonával

Létrehozva:

Végül nem sikerült a borsodnádasdi aranyásó mesterterve.

Befejezte az ügy vizsgálatát az Ózdi Rendőrkapitányság azzal a két borsodnádasdi férfival szemben, aki egy helyi családi házból többmillió forint készpénzt elloptak – írja a police.hu.

A rendőrség honlapja apró tájékoztat, hogy az eljárás során nem mindennapi részletekre derült fény a jelentős értékre elkövetett lopás bűntett vizsgálata során. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak egyike, egy 19 éves férfi előre eltervezetten egy közösségi média felületén megismerkedett 2019 novemberében egy korban hozzáillő lánnyal. Fontos volt a lány kiválasztása során, hogy lehetőleg jó anyagi körülmények között éljen, mert a férfi úgy gondolta, hogy ahogy teheti megkaparintja szerelme, vagy családja vagyonát. A gondtalan életet azonban már egyedül tervezte tovább, úgy gondolta mihelyt pénzhez jut, szakít is majd kedvesével. Talált is egy, a tervéhez megfelelő hölgyet, akivel szerelmi kapcsolatot létesített. A lány érzelmeit kihasználva egyszer ellopta annak lakáskulcsait, amiről másolatot készíttetett. Mivel magát nem akarta gyanúba keverni, ezért egy olyan alkalmat választott a bűncselekmény elkövetésére, amikor a családdal együtt ő sem tartózkodott az ózdi ingatlanban. A bűncselekmény megvalósításához azonban egy bűntársra volt szüksége, aki egy régi ismerőse volt. A 46 éves férfi 2020. február 2-án a másolt kulccsal bement a családi házba, majd onnan többmillió forint készpénzt lopott el.

A 46 éves férfi előbb tagadta, majd a későbbiekben a 19 éves társára nézve terhelő vallomást tett, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek – zárul a rendőrség híre.

Legnépszerűbb cikkeink