Magyarország

Mesterházy szerint az MSZP tisztújítása kaotikussá vált, nem választás lesz, csak szavazás

Published

on

Nem kérdezte meg senki arról, hogy egyetért-e a zárt listás indulással, és szerinte nincsenek küldöttcsoportok a döntések mögött. Erről Mesterházy Attila beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában azután, hogy kiderült, ő maga nem indul az MSZP társelnöki posztjáért.

Mesterházy emlékeztetet: a Pest megyei MSZP-alapszervezetek feloszlatásával kizárták a tisztújításból a kongresszusi küldöttek 10 százalékát, kitalálták az online szavazást, amelynek titkossága szerinte kérdéses, most pedig, a kongresszus előtt rövid idővel bejelentették, hogy zárt listás szavazás lesz. Mesterházy szerint ez benne van az MSZP alapszabályában, de még sosem volt rá példa az MSZP harmincéves történetében.

Az MSZP-ben most az a helyzet, hogy Tóth Bertalan versenyez Tóth Bertalannal – jellemezte a történteket Mesterházy Attila, aki szerint a tisztújítás kaotikussá vált, ezért úgy döntött, hogy nem ad le listát.

Mesterházy nem tartja demokratikusnak és tisztességesnek a folyamatot, amely szerinte még legitimációs problémákat is felvet. Azt is elmondta: nem vonja vissza a pályázatát, de nem állít listát, hogy ezzel hívja fel a kongresszusi küldöttek figyelmét a történtekre.

Nem hiszi, hogy a történtek miatt jogorvoslatot keresne, szerinte a dolgok nem jó irányba haladnak. Ez nem választás, csak szavazás lesz – jegyezte meg. 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version