Magyarország
Bő negyed milliárdból épít hét új cukorsilót a Hell
Az erről szóló támogatási okiratot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át a Hell ügyvezetőjének.
Hét cukorsilót épít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón az energiaitalok gyártására szakosodott Hell Energy Magyarország Kft. itteni üzeméhez, az 565 millió forintos beruházáshoz a kormány 282 millió forintot biztosít, az erről szóló támogatási okiratot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Csereklye Barnabásnak, a cég ügyvezetőjének hétfőn.
A miniszter az átadáson azt mondta: a koronavírus világjárvány elején az egészségügyi védekezésre kellett koncentrálni, majd a gazdasági védekezésre, a munkahelyek megőrzésére, Magyarország működésére. Biztosítani kell azt, hogy a gazdaságot ne kelljen még részlegesen se leállítani, a magyar gazdaság az emberek munkájától lesz sikeres – hangoztatta.
Szijjártó Péter szólt arról, hogy a kormány szövetséget kötött a vállalatokkal, ennek értelmében a munkát, a munkahelyteremtést finanszírozzák, aki most fejleszt, beruház, az hosszú távon előnyhöz jut a nemzetközi piacokon is.
Az exportra termelő vállalatok sorában kiemelt helyen áll a Hell-csoport, amelynek termékei ma már öt kontinens ötven országában találhatók meg, hat országban pedig piacvezetők, az árbevétel meghatározó része exportból származik, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság visszaálljon a hosszú távú növekedési pályára – tette hozzá a miniszter, hangoztatva: a Hell-csoport hatványozottan javítja az ország gazdasági teljesítményét. A külgazdasági és külügyminiszter azt is elmondta, hogy a Hell mostani beruházása direkt módon 355 munkahely megtartását segíti elő, hatékonyabbá válik a vállalat működése. Borsod-Abaúj-Zemplén a megyék tőkevonzó rangsorában a negyedik helyen áll, harminckilenc vállalat kötelezte el magát összességében húszmilliárd forintos beruházás mellett, amihez a kormány 9 milliárd forintot biztosít, 11,5 ezer munkahelyet segít megmenteni.
A Hell Energy Magyarország Kft. árbevétele tavaly meghaladta az 50 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 2,55 milliárd forint volt. Az előző évben, 2018-ban a vállalkozás közel 48 milliárd forint árbevétel mellett több mint 5,34 milliárd forint adózott eredményt ért el. 2019-ben a belföldi értékesítésből 25,19 milliárd forint, míg az exportból 26,21 milliárd forint bevételük származott.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!