Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Bíróság elé álltak a George Floyd-ügy vádlottai – egyik rendőr sem vállalja a felelősséget

Létrehozva:

Forrás: Carl Nasman/Twitter

Az első számú vádlott, Derek Chauvin most először jelent meg a nyilvánosság előtt az eset óta, rá sem nézett egykori kollégáira.

Bíróság elé állították a George Floyd-ügy vádlottjait Minneapolisban. Derek Chauvint, a rendőrtisztet, aki május 25-én 8 perc 46 másodpercen keresztül térdelt a fekete férfi nyakán, szándékos, nem előre eltervezett emberöléssel vádolják. Kollégáival, Thomas Lane-nel, J. Alexander Kuenggel és Thou Thaóval szemben pedig emberölésben való részvétel a vád.

Az egykori rendőrök pénteken jelentek meg a bíróság előtt, ahol védőik külön tárgyalást kértek mindnyájuk számára arra hivatkozva, hogy korábban egymásra terhelő vallomásokat tettek. A bíró még nem döntö,tt a tárgyalás márciusban kezdőhet. A bíróság épülete előtt tüntetők gyülekeztek – írja a Guardian nyomán a 444. 

Lane és Kueng védői azzal érvelnek, hogy mivel újoncoknak számítottak a rendőrségnél, mindössze követték Chauvin utasításait. Thao ügyvédje pedig azt mondta, védence a többiektől függetlenül cselekedett, csak a helyszínt biztosította, és a járókelőkre figyelt, amíg társai lefogták Floydot.

Chauvin ügyvédje, Eric Nelson szerint az ügyészeknek bizonyítaniuk kellene egyrészt, hogy védence szándékosan ölte meg Floydot, másrészt hogy a többiek tisztában voltak Chauvin szándékával. Ők azonban azt állítják, hogy ha bűncselekmény történt, nekik arról nem volt tudomásuk, és nem is vettek részt benne. 

Chauvin azzal érvel, hogy először Lane és Kueng érkeztek a helyszínre a boltosok hívására, akik azt gyanították, Floyd hamis húszdollárossal próbálta kifizetni a cigarettáját. A két rendőr már kapcsolatba lépett Floyddal, mire Chauvin és Thao odaértek. Lane és Kueng azt gondolták, Floyd túladagolta magát valamivel, de Chauvin vallomása szerint nem kértek segítséget, helyette leszorították Floydot, és próbálták a rendőrautóba kényszeríteni. Ha másként tettek volna, Chauvin szerint Floyd túlélhette volna.

Legnépszerűbb cikkeink