Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

India: majdnem százezer új fertőzött egy nap alatt

Létrehozva:

Indiában rekordszámú, 95 735 újabb koronavírus-fertőzöttet jelentettek csütörtökön az elmúlt 24 órában.

Az indiai egészségügyi minisztérium szerint az országban már 4 465 863 ember fertőződött meg a kórral. Ezzel India a második helyen áll a fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok után, ahol több mint 6,3 millió ember fertőződött meg a vírussal.

Az indiai tárca csütörtöki jelentése szerint az elmúlt 24 órában 1172 ember vesztette életét koronavírus-fertőzéssel összefüggésben, így 75 062-re nőtt a fertőzés következtében elhunytak száma. Indián kívül csak az Egyesült Államokban és Brazíliában halt meg több ember a kór és szövődményei miatt.

A minisztérium szerint az újabb esetek számában bekövetkező növekedés a fokozottabb napi tesztelésnek tudható be, az országban naponta már több mint egymillió tesztet végeznek. A szakértők azonban aggódnak amiatt, hogy a járvány egy még súlyosabb fázisba lép az országban azáltal, hogy a kisebb településeken és falvakban is terjed.

Újdelhiben rekordszámú, 4618 újabb esetet jelentettek az elmúlt 24 órában, a fertőzéssel összefüggésbe hozható további 19 halálesetről számoltak be. Újdelhi a járvány által leginkább sújtott városok között van Pune, Mumbai és Csennai mellett.

Az indiai hatóságok mindazonáltal közölték, hogy kénytelenek újraindítani a gazdaságot, miután a dél-ázsiai országban a gazdasági teljesítmény – negatív rekordnak számító – 23,9 százalékkal esett vissza az az április-júniusi negyedévben, és milliók maradtak munka nélkül.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink