Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Újranyitottak két határátkelőt Szlovákia felé

Létrehozva:

Az ingázók, a munkavállalók érdekében, az egészségügyi biztonság szigorú fenntartása mellett kedden a szeptember elsején elrendelt határzár után ismét megnyílt két határátkelő Magyarország és Szlovákia között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánrévén és Tornanádaskán.

A Bánrévén tartott sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a kormánynak fontos, hogy megismerje az emberek, a határ mentén élők véleményét, meghallgassa őket.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arról szólt, hogy már több hónapja küzd az ország a koronavírus ellen, az emberek az egészségüket és a munkahelyüket is féltik.

Riz Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta: továbbra is fontos a gazdaság működőképességének megőrzése, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.

Bánréve a térség legjelentősebb tranzitútvonalán fekszik, ahol nemcsak Szlovákiába szállítanak termékeket a fuvarozók, hanem Csehországba és Lengyelországba is ezen keresztül indulnak útjukra a kamionok. Többi között ezt a határátkelőt használják az ÓAM Ózdi Acélmű Kft. járművei is, útban a visegrádi országok felé, amelyek nagy felhasználói a cég termékeinek – emelte ki a képviselő.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink