Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Franciaországban azt kérik, a magánéletben is legyenek elővigyázatosak

Létrehozva:

Emmanuel Macron francia államfő arra kérte kedden a franciákat, hogy legyenek elővigyázatosabbak a magánéletben is a koronavírus-járvány erősödése miatt, és tartsák be az egészségügyi előírásokat.

“Nem szabad a magánéleti pillanatokban sem elengednünk magunkat, hiszen a fertőzések gyakran a házibulikban, a családi rendezvényeken történnek” – mondta az elnök a közép-franciaországi Clermont-Ferrand-ban tett látogatásán. Szerinte “teljesen természetes”, hogy a kijárási korlátozásokat követően elengedték magukat a franciák, ezért “semmiképpen sem szeretne bűntudatot” ébreszteni bennük, hanem az egyéni felelősségre figyelmeztet.

Az elnöki megszólalással egyidőben derült ki, hogy pozitív eredményt hozott Christian Prudhomme-nak, a Tour de France versenyigazgatójának a koronavírus-tesztje, aki tünetmentes és hétnapos házi karanténba vonul. A Tour szombati szakaszát megtekintette Jean Castex francia miniszterelnök, aki Prudhomme-mal egy autóban kísérte egy szakaszon a mezőnyt. A kormányfőt kedden azonnal tesztelték, és az első eredmény negatívnak bizonyult. A miniszterelnök jól van, de szombaton ismét tesztelik, addig a miniszterelnöki rezidencián elkülönülve folytatja a munkáját.

Emmanuel Macron jelezte, hogy a szerdára tervezett kormányzati szemináriumon a miniszterelnök és azok a kormánytagok, akik az elmúlt napokban találkoztak vele, videókonferencián keresztül lesznek jelen. Az államfő elárulta, hogy már többször is teszteltette magát, legutóbb a múlt heti libanoni és iraki látogatását követően hétfőn, és eddig minden szűrés negatív eredményt mutatott.

“Mi magunk is azt tesszük, amit minden állampolgártól kérünk, hogy megtegyen, amennyiben koronavírusos fertőzöttel állt kapcsolatban” – hangsúlyozta Macron.

A járvány terjedésének megfékezését célzó újabb intézkedéseket pénteki ülésén vitatja meg a biztonsági tanács, egyebek mellett a tesztek differenciáltabb használatát is. Amióta ugyanis tömegessé és ingyenessé tette a kormány a szűrést, kígyózó sorok várakoznak a tesztelőhelyeken, ahol a tünetmentes emberek és a tüneteket produkáló betegek keverednek, és az eredményre jelenleg 4-5 napot kell várni. Az államfő prioritási sorrend kialakítását javasolja, annak érdekében, hogy a tüneteket produkálók előbb kerülhessenek sorra.

A tanácskozáson az illetékesek várhatóan döntenek a karantén egy hétre történő lerövidítéséről is, amire a kormány mellett működő tudományos tanács tett javaslatot.

Emmanuel Macron aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyes megyékben, például a déli Marseille-ben és környékén nemcsak a napi esetszám, hanem a kórházi betegek száma is jelentősen nő.

“Kollektíven sokkal felelősségteljesebbnek kell lennünk, és elővigyázatosabbnak a pozitív esetek elkülönítésében” – mondta az elnök.

Az elmúlt 24 órában 6544 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ezzel 335 524-re nőtt a járvány kezdete óta feltárt esetek száma – közölte az egészségügyi tárca kedd este.

Hétfőn több mint 4 ezer, vasárnap több mint 7 ezer koronavírus-teszt bizonyult pozitívnak, pénteken pedig 8975-tel megdőlt a napi esetszám rekordja, de szombaton is 8 ezer fölött volt az esetszám. A pozitív tesztek aránya napról napra nő, kedden 5,2 százalék volt, az előző napi 5,1 után. Júliusban a szűréseknek alig 1,1 százaléka bizonyult pozitívnak.

Az egészségügyi tárca szerint aggodalomra elsősorban az ad okot, hogy kedden 574 új betegfelvétel történt a kórházak Covid-osztályain, és 86 fertőzött került lélegeztetőgépre.

A halálos áldozatok száma az elmúlt 24 órában 39-cel 30 764-re emelkedett.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink