Nagyvilág
Lelövetné a drogcsempészeket az elnök
A Fülöp-szigeteki vámosok új fegyvereket kaptak, az államfő nem érti, miért nem használják.
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök utasította a vámosok vezetőjét, hogy lőjék le a drogcsempészeket. Duterte a televízióban közvetített kormányülésen szólította fel Rey Leonardo Guerrerót. A nyugalmazott tábornok és egykori vezérkari főnök nem volt jelen a tanácskozáson.
Duterte szerint a nap folyamán találkozott vele és két másik tisztségviselővel az elnöki palotában.
„A kábítószer még mindig áramlik az országba a vámon keresztül” – mondta Duterte. Az elnök azt mondta, jóváhagyta Guerrero korábbi kérését fegyverek beszerzésére.
„Rábólintottam a fegyverek beszerzésére és eddig még senkit sem öltetek meg? Azt mondtam neki, hogy szedjék össze magukat” – mondta az elnök.
Duterte 2016-ban könyörtelen harcot hirdetett a lázadók és a drogkereskedők ellen. Az illegális drogkereskedelem elleni hadjáratban legalább 5700 – főleg szegény rétegekből származó – gyanúsított vesztette életét eddig.
Az elnök tagadja a jogvédők vádjait, hogy a biztonsági erők az engedélyével gyilkolhatnak, ám többször halállal fenyegette a drogkereskedőket. Az elnök és a rendvédelmi szervek azt állítják, hogy a műveletekben megölt gyanúsítottak ellenállást tanúsítottak, és veszélyeztették a rendőrök életét.
Duterte 2018-ban helyezte katonai ellenőrzés alá a korrupció mételyezte vámhatóságot, miután két nagyobb drogszállítmány bejutott Manilába.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója