Nagyvilág
Még kész sincs, de Venezuela már lecsapna az orosz oltásra
Venezuela bejelentette, hogy szeretné gyártani az Oroszországban kifejlesztett, Szputnyik V elnevezésű vakcinát.
Carlos Alvarado egészségügyi miniszter a venezuelai állami televízióban elmondta, hogy ezzel kapcsolatosan már folynak a konzultációk az orosz féllel. A tárcavezető szerint Moszkva részéről „teljes a készség”, hogy a vakcinát Venezuelában is tesztelhessék és gyárthassák.
Moszkvában szerdán bejelentették,hogy szeptember 4-én vagy 5-én kezdődik meg az új típusú koronavírus okozta Covid19 betegség elleni első orosz vakcina „posztregisztrációs” klinikai tesztelése. A vakcinát augusztus 11-én jegyezték be feltételesen Oroszországban. Az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézetnek az orosz egészségügyi minisztérium által jóváhagyott, Moszkva több állami kórháza által elvégzendő tesztelésébe 40 ezer, 18 évesnél idősebb önkéntest vonnak be. A Szputnyik V-t az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, a Fülöp-szigeteken, Indiában és Brazíliában is tesztelik majd.
A moszkvai külügyminisztérium szerint eddig 27 ország nyilvánította ki szándékát az orosz vakcina valamilyen formában történő beszerzésére, köztük van Fehéroroszország, Azerbajdzsán, Brazília, Venezuela és Kazahsztán.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!