Magyarország
Telefonon tárgyalt az Emírségek miniszterével Szijjártó
A magyar diplomácia vezetője történelmi jelentőségűnek értékelte az Emírségek és Izrael között létrejött megállapodást.
Szijjártó Pétert Facebook-bejegyzésében beszámolt arról, hogy telefonon tárgyalt Abdalláh bin Zajid Ál Nahajan sejkkel, a közel-keleti ország külügyminiszterével, akivel – mint fogalmazott – „igazi baráti kapcsolat jött létre” köztük az elmúlt években.
Tájékoztatása szerint megvitatták az Emírségek és Izrael között létrejött megállapodást a kapcsolatok normalizálásáról, amelyet a magyar diplomácia vezetője nagyon fontosnak és történelmi jelentőségűnek értékelt.
Szijjártó ehhez gratulálva emírségekbeli kollégájának személyes szerepét is hangsúlyozta a megállapodás tető alá hozásában.
„Ez a megállapodás azt a reményt táplálhatja mindenkiben, hogy a Közel-Keleten egyszer valóban eljön a béke korszaka” – fogalmazott.
Szijjártó egyúttal rámutatott: Magyarország barátként és jó partnerként tekint mind Izraelre, mind az Egyesült Arab Emírségekre, és a nemzetközi fórumokon is rendszerint támogatja ezen országok törekvéseit.
A magyar külügyi tárca vezetője arról is tájékoztatta Abdalláh bin Zajid Ál Nahajant, hogy Magyarország támogatni fogja az emírségek megválasztását az ENSZ Biztonsági Tanácsába és az Emberi Jogi Tanácsba is.
Szijjártó ismertette azt is, hogy a két ország lezárta a tárgyalásokat a beruházások kölcsönös védelméről szóló megállapodásról, amely „tükrözi a térségben beruházó magyar cégek érdekeit, és komoly előrelépést jelent a gazdasági együttműködésünkben”. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!