Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Cáfol a Főkefe

Létrehozva:

Lapunk is szemlézte a Népszava „Betett a vírus a kukásautóknak” című írását, amely azonban az FKF szerint  több valótlanságot is állít.

Az FKF Nonprofit Zrt. szerint cikkben az alábbi, valótlanságot tartalmazó állítások szerepelnek:

  • A cikk állítása szerint: „Idén november helyett jövőre szállítaná le a fővárosi önkormányzat által megrendelt járműveket a M-U-T Hungária Kft. és a Pappas Autó Magyarország Kft. konzorciuma. A két cég júniusban egy „akadályközlő levélben” adta a budapesti városvezetés tudtára, hogy csak 2021-ben teljesítenek.”

Ezzel szemben: A konzorcium legutóbbi tájékoztatása szerint már az idei év folyamán, azaz 2020-ban is várható 75 db jármű beérkezése.

  • A cikk állítása szerint: „Miután az FKF többször is sikertelenül futott neki a pályáztatásnak, tavaly augusztusban a fővárosi önkormányzat írta ki tendert, amelynek eredményeként idén februárban szignózták a szerződést.”

Ezzel szemben: Az FKF Nonprofit Zrt. semmilyen ezzel kapcsolatos közbeszerzési eljárást nem indított, nem is indíthatott, tekintettel arra, hogy a projekt uniós forrású és nem az FKF a közvetlen támogatott.

  • A cikk állítása szerint: „Az FKF most már dobná az egész projektet, de nem teheti, mert köti a kezét a főváros által aláírt uniós támogatási szerződés.”

Ezzel szemben: Az FKF Nonprofit Zrt.-nek a szelektíven begyűjtött hulladék átvételének zavartalan biztosítására elemi érdeke saját válogatói kapacitás mielőbbi kiépítése, hogy az átvevőpiaci bizonytalanságokat és kockázatokat minimalizálni tudja, amely kapacitást a Nagyválogató elkészülte és az ott tervezett válogatósor üzembeállása fog jelenteni.

  • A cikk állítása szerint: „Az FKF 2018 októberében tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított a válogatómű beszerzésére és a csarnok bővítésére, de egyetlen ajánlatot sem kapott. Idén márciusban újra nekifutottak a beszerzésnek, de egyelőre nem sikerült eredményt hirdetni, holott a jelentkezési határidő már régesrég lejárt.”

Ezzel szemben: Az FKF Nonprofit Zrt. semmilyen ezzel kapcsolatos közbeszerzési eljárást nem indított, nem is indíthatott, tekintettel arra, hogy a projekt uniós forrású és nem az FKF a közvetlen támogatott.

Az FKF Nonprofit Zrt. sérelmezi, hogy őket nem keresték meg a cikkhez.

Legnépszerűbb cikkeink