Magyarország

Kik utaztak a kormány kedvenc magánrepülőjével? – ezt firtatná a DK 

Published

on

Egy Bombardier Global Express repülőgép / Forrás: Wikipédia

Írásbeli kérdéssel fordul a DK a miniszterelnökhöz: hány kormánytagot vittek magángéppel Szíjj László luxusjachtjára? 

A párt arra a sajtóinformációra hivatkozik, hogy a nyilvánosan elérhető repülési adatok szerint napok óta Budapest és az Adria között ingázik a kormány kedvenc magánrepülője, amellyel korábban már Orbán Viktor is utazott.

Sajtóhírek szerint a napokban a magánrepülő ráadásul ugyanazon a szigeten parkolt, ahol a korábban Szijjártó Péter külügyminisztert vendégül látó luxusjacht is. „Mindezekből úgy tűnik, hogy

Szijjártó Péter összeférhetetlen és minden bizonnyal törvénytelenül elfogadott luxusútja csak egy a sok közül,

a kormánytagokat nagyüzemben vihetik a magánrepülővel a közpénzből meggazdagodott vállalkozó magányjchtjára”, írja a DK.

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz:

valójában kormányának hány tagja utazgatott augusztusban a fent nevezett magánrepülőgéppel és hányan jártak a közbeszerzéseken meggazdagodott fideszes oligarcha luxusjachtján? Mely kormánytagok jártak a luxusgéppel Horvátországban, Cipruson, Franciaországban és Spanyolországban az elmúlt napokban? Szijjártó Péter is ezzel a magángéppel utazott a jachtra? 

A DK ezen túl levélben keresi fel az elhíresült magángépet üzemeltető osztrák céget is, ugyancsak azt firtatva, hogy kik utaztak a gépen augusztusban a magyar kormányból.

Szijjártó Péter nem túl meggyőzőre sikeredett érvrendszerét a jachtozásáról itt ismerheti meg.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version