Nagyvilág
Rengetegen maradtak egy összeomlott épület alatt Nyugat-Indiában
Korábban még mintegy hetven eltűntről és legalább huszonkét sérültről lehetett tudni.
Anil Paraskar helyi rendőrfőnök tájékoztatása szerint egy ötemeletes lakóház omlott össze a Mumbaitól mintegy 200 kilométerre délre található Mahad településén. Az épületben hozzávetőleg 45 család lakott.
Bharatset Maruti Gogavale, a helyi törvényhozás tagja szerint a mintegy kétszáz lakos nem mindegyike tartózkodott az épületben, amikor az összedőlt.
„Úgy gondolom, száz és százhuszonöt közé tehető azok száma, akik az épületben tartózkodtak, amikor összeomlott” – mondta a szerencsétlenség helyszínén Gogavale.
Hozzávetőleg harminc embert sikerült kiszabadítani a romok alól. A mentéshez a katasztrófavédelmi szolgálatok mellett a helyi lakosok is csatlakoztak. A munkálatokat ugyanakkor nehezítette a heves monszunesőzés.
Egyelőre nem tudni, mi okozta az épület összeomlását – mondta Paraskar, aki szerint a hatóságok vizsgálatot indítottak a történtek kiderítésére.
Hasonló katasztrófák nem számítanak ritkaságnak Indiában az építkezés biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása, a rossz minőségű építőanyagok, illetve a silány kivitelezés miatt. A balesetek jó része a monszun idején történik. Az indiai bűnügyi statisztikai hivatal szerint csak 2017-ben több mint 1200 ember vesztette életét 1161 épület összeomlásában. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!