Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ankara kutat, Athén felháborodik

Létrehozva:

Törökország csütörtökig meghosszabbította a vitatott hovatartozású Földközi-tengeri területen tartózkodó kutatóhajója küldetését, amit Athén újabb provokációnak tart – jelentette vasárnap este az AMNA makedón hírügynökség.

Törökország a hónap elején arról tájékoztatott, hogy az Oruc Reis kutatóhajó augusztus 23-ig, vagyis vasárnapig fog végezni szeizmikus vizsgálatokat a térségben, vasárnap este azonban a török haditengerészet arról tájékoztatott, hogy a kutatóhajó és az őt kísérő Ataman és Cengiz Han hadihajók küldetése augusztus 27-ig tart.

Az AMNA szerint a kutatóhajó – török kisegítő- és hadihajók kíséretében – délnyugati irányban halad a görög kontinentális talapzat közelében, mozgását pedig folyamatosan figyeli a görög haditengerészet és a légierő.

A hírügynökségnek nyilatkozó athéni kormányilletékesek újabb ankarai provokációnak nevezték a küldetés meghosszabbítását. Törökország ezzel azt demonstrálja az egész világnak, hogy a nemzetközi jogra és párbeszédre való hivatkozásai számára csupán kifogások – mondta egy tisztségviselő.

Legnépszerűbb cikkeink