Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tizenegy év után sikerült elfogni egy emberöléssel gyanúsított férfit

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Végül Svédországban lett meg.

Betörtek egy érdi házba, az ott alvó 77 éves férfit pedig ütötték, verték, és összekötözték – ez történt 2009. szeptember 1-jén éjjel, a gyanúsítottnak viszont csak nemrég akadt nyomára a rendőrség. Az áldozatot kórházba szállították, ahol pár nappal később belehalt súlyos mellkasi és fejsérüléseibe, ezért a rendőrség emberölés miatt kezdett nyomozni.

A helyszínen bőrszíjakat, késnyelet, szakadt kesztyűt, eltaposott cigarettacsikkeket és kulcscsomót találtak. Később az ország egész területén végeztek adatgyűjtéseket, amit a határon kívülre is kiterjesztettek, de az információk nem juttatták közelebb a rendőröket a brutális bűncselekmény elkövetőjéhez. A nyomozást 2013. októberében felfüggesztették.

Az áttörést öt évvel később egy kiegészítő genetikai szakértői vizsgálat eredménye hozta meg. Tovább folytatták a nyomozást, 2019 novemberében pedig egy 43 éves ároktői férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Ő panaszt nem tett, de tagadta, hogy részt vett volna a bűncselekmény elkövetésében. Az időközben letartóztatott H. Róbert a rendőröknek többször is ellentmondásosan nyilatkozott, végül egy érdi férfire terelte a gyanút. Cs. Tibor ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, később a nemzetközi és európai körözését is elrendelték.

Hosszú évekig sikerült bujkálnia, de végül 2020. július 2-án Svédországban elfogták. Kiadatását követően, augusztus 18-án éjjel a Pest megyei rendőröknek átadták, akik őrizetbe vették. A gyanúsított tagadta bűnösségét és nem tett vallomást, vele szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés miatt folytatja az eljárást – írja a police.hu.

Legnépszerűbb cikkeink