Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Schmidt Mária alapítványa 5,5 milliárdot kapott tavaly a kormánytól

Létrehozva:

Még a köztársasági elnöknél és a miniszterelnöknél is többet kapott. 

A 2018-as évhez képest egymilliárd forinttal többet, 5,5 milliárd forintot adott a kormány 2019-ben a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTKK) működésére – írja a szervezet közhasznúsági jelentése alapján a Népszava.

A Terror Háza Múzeumot, a XX. Század Intézetet, a XXI. Század Intézetet, a Habsburg Történeti Intézetet, a Kommunizmuskutató Intézetet és a Kertész Imre Intézetet működtető alapítványnak saját bevétele elsősorban a belépőjegyek értékesítéséből keletkezett, az ebből származó nettó árbevétel 758 millió forint volt.

Schmidt Mária juttatása ugyan csökkent a 2018-as 97 millió forinthoz képest, de még így is elérte a 64 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy

havonta átlagosan 5,3 millió forintot kapott, azaz többet, mint a 3 millió forintot kereső Áder János államfő és a hivatalosan 1,5 millió forintból gazdálkodó Orbán Viktor miniszterelnök.

A kuratóriumi tagok tavaly óta kapnak fizetést. A testületnek – amelynek Szájer József fideszes EP-képviselő, Martonyi János exkülügyminiszter és Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke is a tagja – 11 millió forint jutott. 

Legnépszerűbb cikkeink