Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Fehérorosz belügyminiszter: „Egyáltalán nem vagyok vérszomjas ember”

Létrehozva:

A belügyminiszter egy helyi televízióban beszélt azután, hogy a hatóságok brutálisan léptek fel a tüntetőkkel szemben, és mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, két tüntető pedig életét vesztette.
Nem minősíthető forradalomnak a fehéroroszországi helyzet – jelentette ki Jurij Karajev fehérorosz belügyminiszter csütörtökön, az elnökválasztást követő kormányellenes megmozdulások ötödik napján. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az erőszakot a fejekben kell megállítani. Arra figyelmeztetett, hogy bármilyen forradalom, vagy felfordulás az emberek életkörülményeinek romlását eredményezné a gazdaság leállásával. „A biztonságunkat és nyugalmunkat mindenki irigyelte, és miért, milyen célokért tennék most ezeket tönkre?” – hangoztatta Karajev az ONT helyi televízió műsorában.

Beszélt arról is, hogy utasítást adott a tüntetések során őrizetbe vett újságírók soron kívüli szabadon engedésére. Hozzáfűzte, hogy a megmozdulásokon őrizetbe vett békés tüntetőket is minél hamarabb el kell engedni, és ez már folyamatban van. „Egyáltalán nem vagyok vérszomjas ember, és nem akarok semmiféle erőszakot. Ők mind az állampolgáraink, családjaik, gyermekeik vannak” – mondta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy felelősséget vállal a tüntetéseken megsérült vétlen emberekért. Mint mondta, bármely tömegtüntetésen, ahol rendbontás történik, nemcsak a megmozdulás résztvevői, de olyanok is megsérülnek, akik „egyszerűen csak a közelben voltak, nem tudtak időben elmenni vagy elhajolni”. „Azoktól az emberektől, akiknek rendesen jutott mindebből, parancsnokként vállalom a felelősséget és szeretnék emberileg bocsánatot kérni tőlük” – mondta.

A tut.by internetes hírportál közlése szerint a főváros Okresztina utcai fogházához az éjjel megérkezett Aljakszandr Barszukov belügyminiszter-helyettes, aki újságírók előtt kijelentette, hogy péntek hajnali 6 óráig minden őrizetest szabadon engednek a fogházból.

„Hajnali hatra mindenkit szabadon engedünk” – mondta a TASZSZ szerint Barszukov, nem sokkal azután, hogy felettese, Jurij Karajev belügyminiszter utasítást adott a szabadon bocsátásokra.

Barátok és hozzátartozók százai érkeztek az éjjel az Okresztina utcai fogházhoz, hogy élelemmel, vízzel és takarókkal várják szabadon engedett szeretteiket. Az elengedett tüntetők egy része a Reuters hírügynökség szerint arról beszélt, hogy zsúfolt cellákban töltötték fogságukat és bántalmazásokra is panaszkodtak.

Fehéroroszországban csütörtökön már ötödszörre vonultak utcára az emberek a vasárnapi elnökválasztás óta, amelyen az előzetes eredmények szerint a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka a szavazatok 80,08 százalékával győzött.

Csütörtökön ismét emberek ezrei alkottak élőláncot, és vonultak Minszk utcáin. A hatóságok híradások szerint brutálisan léptek fel a tüntetőkkel szemben, és országszerte mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, két tüntető pedig életét vesztette. Az este folyamán békés tüntetést rendeztek a fehérorosz fővárosban a Puskin téren, ahol hétfőn életét vesztette a tüntetések első halálos áldozata.

A több tízezer tüntetőhöz a Reuters szerint csatlakoztak a Lukasenka elnök vezette posztszovjet rezsim büszkeségeinek tartott több állami nagyvállalat, például a teherautókat és buszokat gyártó Minszki Autógyár (MAZ) dolgozói is. Videofelvételek szerint a tüntetők új választásokat és Lukasenka távozását követelő jelszavakat skandáltak.

A helyi média arról is beszámolt, hogy egy Minszktől északkeletre fekvő városban tüntetés volt a vontató és földmunkagépeket gyártó BelAZ gyárban, valamint a grodnói Azot vegyi üzemben is.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink