Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Ezért ne vegyen ukrán cigit

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Myriam Zilles/Pixabay

Harmincmillió forintot csaltak ki A mátészalkai férfi ukrán zárjegyes cigarettát akart venni, de még a helyette neki szánt, kartondobozokba csomagolt szalmát sem kapta meg.

Három férfit bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádol az ügyészség, írja az MTI.

A vádlottak tavaly augusztusban kibéreltek egy kisteherautót és belerakták az előzőleg földdel elkevert szalmával megtöltött dobozokat. Egyikük ezután egy parkolóban átvett az áldozattól harmincmillió forintot, és közölte vele, hogy fél óra múlva, miután a pénzt odaadta az ukrán eladóknak, a közelben megkapja az árut.

A megbeszélt helyen azonban a sértett azt látta, hogy nagy sebességgel halad felé egy személyautó, mögötte a dobozokat szállító kistehergépkocsi, és a járművek után fut az a férfi, akinek odaadta a harmincmilliót. Utóbbi azt állította, hogy ismeretlenek erőszakkal elvették tőle a cigarettát és a pénzt is.

Valójában azonban a vádlottak a csalással szerzett milliókon megosztoztak, járműveket, műszaki cikkeket, ékszert vásároltak belőle, illetve felélték a pénzt.

Az ügyészség a vádlottakra több évi fegyház-, illetve börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint vagyonelkobzást is kért.

Legnépszerűbb cikkeink