Magyarország
Lázmérés is lesz a gólyatáborokban
Az intézmények többsége megtartja a gólyatábort, de például az ELTE nem vállalta be.
A felsőoktatási intézmények többsége saját hatáskörben megtartja a gólyatáborát – mondta Murai László, a HÖOK elnöke az M1-en. Hozzátette: az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem nem szervez gólyatábort, de helyette valamilyen orientációs napot tartanak majd az új hallgatóknak szeptemberben.
Murai azt is elmondta, hogy a táborokat a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett rendezik. Nem lehet 500 résztvevősnél nagyobb rendezvényt szervezni, figyelni kell a higiénés szabályokra, és a legtöbb helyen lázat is mérnek a jelentkezők között. A programokat általában szabadtéren tartják, és kerülik a személyes kontaktust.
A Semmelweis Egyetem gólyatáborában csak az vehet részt, aki koronavírus-tesztet végeztet magán előtte.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években