Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Három gödi DK-s képviselő is felfüggesztette párttagságát

Létrehozva:

Nem értenek egyet a pártok központi vezetése által kitalált megoldással.  Tovább fokozódik a gödi ellenzéki belháború.

Balogh Csaba gödi polgármester Facebook-bejegyzésben közölte, a DK két gödi képviselője, Lőrincz László és Szilágyi László is felfüggesztette tagságát a DK-ban, mert nem fogadták el a Momentum és a DK központi vezetése közt kialakult megoldást a gödi ellenzéki belháború megoldására.

Ez az lett volna, hogy a polgármester fellebbezett a felfüggesztése ellen, ők pedig ez ellen a fellebbezés ellen adtak volna be egy óvást, magyarázza el Balogh Csaba polgármester a Pesti Hírlapnak. Ezt az óvást kellett volna visszavonniuk a pártok vezetőségének megállapodása értelmében, de ezt nem tették meg. Sőt holnap további ügyek miatt terveznek beadni egy újabb felfüggesztésre irányuló határozati tervezetet, mondja Balogh.

„Mivel ezek a képviselők a mandátumukat és a gödi lakosokat elárulták, az összefogásban résztvevő pártokat

megkérjük, zárják ki őket soraikból, a képviselőket pedig felszólítjuk mandátumuk azonnali visszaadására,

mert méltatlanná váltak a képviselőségre!”, írja Balogh és a Momentum közleménye is.

A két DK-s képviselő nem veszi fel a telefonját, és a párttól annyit sikerült megtudnunk, összesen három képviselőjük függesztette fel a tagságát, de nem kívánják kommentálni a dolgot, helyben, a nyilvánosság bevonása nélkül igyekeznek megoldani a konfliktust.

Gödön a járványügyi karantén után mérgesedett el igazán az ellenzéki koalíciót alkotó pártok kapcsolata, az LMP, DK és Jobbik képviselői szembefordultak a momentumos polgármesterrel – ebben a cikkben magyarázzuk el, mi is történhetett.

Legnépszerűbb cikkeink