Magyarország
Több belföldi turistára van szüksége Budapestnek
Meg kell nekik mutatni, mi van az Állatkerten túl, mondta az MTÜ vezérigazgató-helyettese.
A júliusban Budapesten járt 75 ezer turista 40 százaléka belföldről, 60 százaléka külföldről érkezett, utóbbiak száma azonban jelentősen csökkent, mert korábban 85-90 százalék között mozgott, így a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán, amelyet az MTI szemlézett.
Könnyid László hozzátette, hogy ehhez a belföldi vendégeknek meg kell mutatni, hogy milyen értékeket találnak Budapesten, így például az állatkert mellett fel kell hívni a figyelmet a történelmi gyógyfürdőkre, a világörökségi helyszínekre és az elérhető gasztronómiai kínálatra.
Könnyid László közölte, a korábbi évek augusztusában (amikor például Sziget Fesztivált rendeztek a fővárosban) tapasztalt magas árakat „el lehet felejteni”, Budapesten az árak most az országos szintet tükrözik.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója