Nagyvilág
150 métert repült Elon Musk űrhajója
Első kísérleti repülését hajtotta végre a SpaceX Starship.
Elon Musk SpaceX amerikai űrkutatási vállalata Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert Holdra és Marsra szállító űrhajó 150 méter tett meg a levegőben és sikeresen landolt.
A mintegy 45 másodpercig tartó repülés kedd éjszaka zajlott a Texas állam délkeleti részén fekvő Brownsville közelében és fontos lépés volt a Starship számára, mivel előző kísérletei sikertelenül, robbanással végződtek a kilövőállomáson.
„Valósnak tűnik a Mars. Felgyorsul az előrehaladás” – írta Twitter üzenetében a kísérlet után Musk. Közölte, hogy számos ilyen rövid repülést terveznek azelőtt, hogy a Starship magasabbra repülne. A prototípus 30 méter magas, egy acélsílóra emlékeztet alakja, amelynek tetején egy kalap van.
- Musk korábbi közlése szerint az űrhajó hosszú bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani, és többszöri repülésre lehet majd felhasználni.
- Musk még tavaly ősszel úgy becsülte, hogy az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, és később már embert is szállíthat. Ezt azonban nem sikerült eddig megvalósítani.
Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét. 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. Az amerikai űrkutatási hivatal legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!