Magyarország
Soha senki nem produkált olyan növekedést a magyar gazdaságtörténetben, mint a Mészáros és Mészáros Kft.
Míg 2007-ben még csak egyetlen millió, 2019-ben már 87 milliárd forintos árbevétele volt.
Erről a G7 közölt cikket, amelyik kizárólag a nyilvánosan hozzáférhető adatokból indul ki, és gazdaságtörténeti kontextusba helyezi az építőipari cég növekedését.
A Tóth István János közgazdász, korrupciókutató által jegyzett írás két fő megállapítása:
- „a rendelkezésre álló adatokból nyilvánvaló, hogy az MM 2001–2020 között a magyar gazdaság történetében példátlan sebességű növekedést produkált: akár ha az árbevételt, akár ha a mérlegfőösszeget, vagy a nettó profit volumenét nézzük”;
- „az MM a 2010-es hatalomváltás óta összes eszközét folyó áron számolva 141-szeresére, árbevételét 102-szeresére, nettó profitját pedig 58-szorosára növelte”.
A Mészáros és Mészáros Kft. talán legérdekesebb adata az, hogy míg tavaly 87 milliárdos érbevételt ért el,
2007-ben mindössze egyetlen millió forintot számlázott ki.
A Mészáros és Mészáros Kft. Mészáros Lőrinc és családja több száz darabos céghálójának egyetlen tagja, kizárólag építőiparral foglalkozik, és állami megrendelésekből él.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!