Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nem adja fel a hongkongi ellenzék

Létrehozva:

A hongkongi demokráciapárti mozgalom folytatni fogja a kínai elnyomás elleni harcot – hangoztatta a választásokból kizárt Joshua Wong ellenzéki aktivista pénteken.
A 23 éves aktivista Joshua Wong a legbotrányosabb választási csalásnak nevezte Hongkong történetében, hogy a választási bizottság kizárt tizenkét demokráciapárti jelöltet a törvényhozási választásokból. Megjegyezte: remélik, hogy a nemzetközi közösség az ő pártjukat fogja majd a küzdelemben.

A kizártak között van Joshua Wongon kívül a Polgári Párt néhány tagja és mások, akik nyertek az ellenzék nem hivatalos előválasztásán július elején. A bizottság közlése szerint további jelölteket is kizárhatnak majd.

Ellenzéki politikusok bírálták, míg Peking üdvözölte a bizottság döntését.

A kizárásokkal jócskán csökken az ellenzék esélye arra, hogy többséget szerezzen a törvényhozó tanácsban a szeptember 6-i választásokon, illetve hogy a demokráciapártiak egy új generációja bekerüljön a hongkongi törvényhozásba. Ez az esély még kisebb lehet, miután helyi médiaértesülések szerint Carrie Lam kormányzó pénteken bejelenti a választások elhalasztását a koronavírus-járványra hivatkozva. A voksolást egy évvel később tarthatják, ami jelentős csapás a tavaly kezdődött tiltakozási hullámot meglovagoló ellenzéknek.

A tüntetésekre válaszul június végén Peking új nemzetbiztonsági törvényt léptetett életbe, amely egy hongkongi nemzetbiztonsági iroda létrehozását irányozta elő azzal a feladattal, hogy felügyelje a hongkongi kormányzat nemzetbiztonsággal kapcsolatos munkáját, és útmutatást nyújtson számára ezen a téren. Az új törvény egyúttal tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadatását Kínának. A jogszabály emellett azt is engedélyezi, hogy kínai biztonsági erők járjanak el a volt brit koronagyarmat területén.

A törvényt hevesen bíráló külföldi kormányok és nemzetközi szervezetek szerint a jogszabály nagyon komolyan csorbítja Hongkong autonómiáját, és a valódi célja a hongkongi demokráciapárti mozgalom elfojtása.

Hongkong 1997-ben került vissza a brit korona fennhatósága alól Kínához. Az átadási egyezményben 50 évre garantálták a város számára, hogy Kína különleges közigazgatási területeként széles körű autonómiát élvezhet és fenntarthatja kapitalista gazdasági rendszerét. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink