Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

„Ellentétes a magyar érdekekkel” – nem szólalunk fel a Hagia Szophia mecsetté alakítása ellen

Létrehozva:

Az üldözött keresztényekért felelős államtitkár szerint az egykori keresztény székesegyház ismételt muszlim egyházi épületté minősítése óriási szimbolikus ügy, de nem fogjuk egymást sértegetni Törökországgal, így a török fél nyilvános elítélésére nem lehet számítani.

A Hagia Szophia ügyéről is beszélt Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár – az isztambuli 1500 éves épület volt keresztény, később katolikus és ortodox székesegyház, mecset, most pedig közel százéves múzeumi lét után megint mecsetté alakította a kormány egyik legfőbb ideológiai-gazdasági szövetségese, Erdogan elnök. Tristan a Spirit FM-n nyilatkozott, amit az Atv szemlézett.

Az államtitkár ismét elmondta, a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, 260 millió ember szenved jelenleg is a hite miatt. A Hagia Szophia ügye miatt felvették a kapcsolatot a helyi keresztényekkel, akik nem kértek humanitárius segítséget, szabadon tudják gyakorolni a vallásukat

„néhány incidenstől eltekintve”.

Török zászlós férfi az isztambuli Hagia Sophia székesegyházban 2020. július 24-án, miután megtartották a nagymecsetté alakítása utáni első muzulmán pénteki imát a szentélyben/ Fotó: MTI/AP/Yasin Akgül

Tristan szerint a múzeum mecsetté alakításának ügye történelmi távlatokban is hatalmas szimbolikus ügy, és semmiképpen sem a vallások és a civilizációk békés együttélését erősíti.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a magyar-török diplomáciai kapcsolatok nem egymás sértegetéséről szólnak, hiszen az ellentétes lenne Magyarország érdekével, hanem a tiszteletteljes párbeszéd kapcsolatán. Ezért nem fogják nyilvánosan elítélni a török partnert, de a diplomáciai csatornákon ezt szóvá fogják tenni.

Legnépszerűbb cikkeink