Nagyvilág
Sör se fogyott annyi, mint szokott
Több mint 4,7 milliárd koronás (63,45 milliárd forint) veszteséget könyvelt el a cseh sörgyártás és kereskedelem március, április és május hónapban a koronavírus-járvány miatt elrendelt kormányzati intézkedések következtében – derült ki a cseh Gazdasági és Piaci Elemzések Központjának tanulmányából, amelyet szerdán ismertettek Prágában.
A legnagyobb veszteség a vendéglátóipari egységeket érte, eladásuk az említett három hónap alatt 728 ezer hektoliterrel, azaz 55 százalékkal esett vissza. Ez 4,2 milliárd koronát (56,7 milliárd forint) jelent. Az élelmiszerboltokban viszont jelentősen – 794 millió koronával (10,7 milliárd forint) – megugrott üveges és dobozos sörök eladása. A CETA nem közölte, hogy ez milyen mennyiségű sört jelent.
A cseh sörgyárak bevételei a járvány következtében 1,1 milliárd koronával (14,85 milliárd forint) csökkentek. A szállító cégek vesztesége a három hónap alatt 165 millió koronára (2,23 milliárd forint) rúg.
A vendéglátóipari egységek általános veszteségei kihatással lesznek az általuk befizetett adókra is.
Az államkassza ebből eredő vesztesége eddig 1,3 milliárd korona (17,55 milliárd forint) – mondta Martina Ferencová, a cseh söripari szövetség ügyvezető igazgatója újságíróknak. Piaci elemzők szerint a söreladás a csehországi vendéglátóipari egységek forgalmának mintegy 20-30 százalékát teszi ki. Ferencová szerint nehéz pillanatnyilag megjósolni, hogy milyen hatással lesz az üveges és dobozos sör iránti növekvő kereslet a vendéglőkre. „A járvány miatt megváltozott a szabadidő eltöltésének formája, nehéz lesz visszatérni a korábbi helyzethez” – jelentette ki Martina Ferencová.
A csehországi vendéglátóipari egységek mintegy 150 ezer embernek adtak munkát a járvány előtt.
Elemzők szerint várható, hogy az őszi hónapokban, amint megszűnnek az állami bértámogatások, több ezer vendéglői alkalmazottnak felmondanak a munkaadói.
A járvány miatt a cseh vendéglők működése március 14-től május 25-ig korlátozva volt. A kormány közvetlen támogatásokkal, illetve adókedvezményekkel igyekszik segíteni a vendéglátóipari szektort.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!