Nagyvilág
Egy hannoveri kertben kutat a rendőrség Madeleine McCann ügyében
Van bizonyíték arra, hogy a kislány halott, de a holtteste még mindig nincs meg.
A német rendőrség kedden átkutatott és felásott egy kertet Hannoverben – közölte a Madeleine McCann titokzatos eltűnése ügyében nyomozást folyató braunschweigi ügyészség.
„Az ásatások a Maddie McCann ügyében folytatott nyomozásunkkal kapcsolatosak” – közölte Julia Meyer ügyészségi szóvivő, a részletekre azonban nem tért ki. A német nyomozók úgy vélik, hogy a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány már nincsen életben.
Az ásáshoz a nyomozók többek között markológépet is használnak a Hannoverische Allgeimene Zeitung című helyi újság szerint, amely úgy tudja, hogy a jelenleg őrizetben lévő gyanúsított korábban Hannoverben élt.
A vizsgálat június elején felgyorsult az új gyanúsított személyének azonosításával. A 43 éves Christian B. többszörösen visszaeső német pedofil, aki Portugáliában már elítéltek nemi erőszakért és jelenleg Németországban tartják fogva.
Az ügyészség közölte, hogy „konkrét tényekről van bizonyítéka azzal kapcsolatban, hogy a kislány meghalt, de nem áll a rendelkezésére orvosszakértői bizonyíték”, nevezetesen a holttest megléte.
A férfit jelenleg egy másik ügyben az észak-németországi Kielben tartják fogva.
Madeleine McCann a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjában tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A szőke kislány – két kisebb testvérével – a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak. Az ügyben Madeleine szülei is gyanúba keveredtek.
Christian B. a történtek idején a szállodától néhány kilométerre lakott. Az őrizetben magáncellába kellett helyezni, hogy a rabtársai ne bántalmazzák.
Azzal gyanúsítják, hogy megölte a kislányt. A média által idézett ügyvédje szerint tagadja, hogy bármi köze lett volna a brit kislány eltűnéséhez.
Német médiumok szerint a nyomozók a gyanúsított lakókocsijában gyermek fürdőruhákat találtak. Egy USB kulcsot is találtak több ezer pedofil felvétellel, ezek némelyikén maga a gyanúsított látható.
A férfi kérte a szabadon bocsátását, amire az ügyészség szerint nem kerül sor. A férfi kiadatását Portugália egy 72 éves nő megerőszakolása miatt követeli.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!