Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

 Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni hétvégén

Létrehozva:

Zala megye mellett Somogyban is okozott károkat a heves esőzés. 

Összesen 63 embert kellett kitelepíteni a hétvégén a heves esőzésekkel összefüggésben Somogyban- közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján hétfőn. A tűzoltókat 128 alkalommal riasztották, az ingatlanok és közművek védelmére 6800 homokzsákot használtak fel, 25 szivattyú szinte folyamatosan működött a károk felszámolásánál.

Hozzátették, hogy a védekezésben a hivatásos és az önkéntes tűzoltók mellett a járási mentőcsoportok, vízügyi szakemberek és civilek is nagy számban részt vettek.

Az Útinform a honlapján azt közölte, hogy a 68-as főút továbbra is több helyen le van zárva Nagyatád és Böhönye között. Nem lehet közlekedni a főút 35-ös és 40-es kilométere között Nagyatád elkerülő szakaszán, valamint az 50-es és 57-es kilométer között Segesd és Böhönye között.

Ugyancsak zárva van a Somogyzsitfa és Csákány közötti 6812-es út az 1-es kilométernél, az Ötvöskónyi és Beleg közötti út, továbbá a Somogysámson és Sávoly közötti út. Utóbbit kerülni Hollád vagy Csákány felé lehet.

A Barcs és Berzence közötti összekötőúton, Babócsa településen, a 13-as kilométer közelében lezárták a Rinya-patak hídját a vízátfolyások okozta károk felmérése miatt. Babócsára csak Nagyatád felől lehet bejutni, a 68-as főút irányából nem. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink