Magyarország
Zsinórral fojtotta meg élettársát, majd elrejtette a szomszédban
Féltékenység miatt többször is veszekedett a pár, de amikor a nő el akarta hagyni, a férfi megölte.
Emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki zsinórral megfojtotta élettársát, majd a holttestet egy félkész ház alagsorába rejtette – közölte a vádhatóság az MTI-vel.
Szabó Ferenc főügyész közleménye szerint „a nagyon féltékeny természetű” férfi gyakran veszekedett élettársával, mivel úgy sejtette, hogy meg akarja őt csalni.
Egy ilyen veszekedés másnapján, 2019. augusztus 10-én reggel a nő elhatározta, hogy elhagyja a férfit, és ezt telefonon a lányának is jelezte. Miután a nő közölte a férfival, hogy el akar tőle költözni, az a földre lökte, és egy zsinórral megfojtotta. A férfi egy megtévesztő üzenetet írt a sértett nevében a lánynak arról, hogy a házban talált pénzt magához véve elhagyja a férfit, és majd jelentkezni fog.
Ezután a férfi kikapcsolta a sértett telefonját és elment dolgozni, majd este a nő holttestét a szomszédos, épülőfélben lévő ház alagsorába vitte, ott elásta, majd a sértettel közösen lakott házból is elköltözött.
A sértett lánya később édesanyja eltűnése miatt bejelentést tett. 2019. november 27-én találták meg a holttestet tetemkereső kutya segítségével.
A megyei főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyben az elkövetővel szemben, aki letartóztatásban várja a bírósági eljárást.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években