Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A Fidesz a kormányra bízná a Lánchíd felújítását

Létrehozva:

Ha a közbeszerzés kiírása tovább húzódik, akkor racionális lépés lenne a kormánytól, ha átvenné a Lánchíd felújítását a fővárosi vezetéstől – mondta a Fidesz-KDNP budapesti képviselőcsoportjának vezetője szerdán.

Láng Zsolt szerint a felelősök össze-vissza beszélnek. Mint mondta, Draskovics Tibor a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának elnöke szerint azért tart ennyi ideig a kiírás előkészítése, mert át kell nézni, mire van pénz és mire nincs. Ehhez képest Tüttő Kata főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy semmin nem változtattak a Tarlós István korábbi főpolgármester idejében már közzétett kiíráson – mondta.

Tüttő Kata bejelentette, hogy még júliusban kiírják a feltételes közbeszerzést, amelynek késését azzal indokolta, hogy bizonytalan volt, hogy a felújításra fordítandó összeget a kormány kiutalja-e a főváros részére – közölte Láng Zsolt. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja nem érti Tüttő Katát, hiszen a kormány tavaly év végén teljesen egyértelműen kijelentette, hogy megkapja az új vezetés a pénzt. Ez olyan kormánygyűlésen is elhangzott, ahol Karácsony Gergely főpolgármester is jelen volt  – jegyezte meg Láng Zsolt.

Karácsony Gergely korábban lapunknak jelezte: bár a kormány valóban beleegyezett, hogy a 6 milliárdos állami támogatást kizárólag a híd felújítására is megkapja a főváros, az erről szóló kormányrendeletet a mai napig nem alkották meg.

Legnépszerűbb cikkeink