Magyarország
Szjjártó Péter megtagadta, hogy Szél Bernadett megnézhesse a Budapest-Belgrád vasút szerződését
Az indoklás szerint a hitelszerződés tartalmának megismerése veszélyezteti Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek befolyásmentes érvényesítését.
Szél Bernadett ellenzéki országgyűlési képviselő közérdekű adatigénylessel fordult a Pénzügyminisztériumhoz azért a hitelszerződésért, amit a magyar kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának finanszírozására kötött a Kínai Export-Import Bankkal.
A szerződést azonban nem kapta meg, mert Szijjártó Péter külügyminiszter úgy döntött, hogy az adatigénylés nem teljesíthető, mert
„a hitelszerződés tartalmának megismerése veszélyezteti Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen befolyástól mentes érvényesítését”.
A hitelszerződést Semjén Zsolt indítványára tavaly titkosította 10 évre a Fidesz-KDNP. Egyedi esetekben Szijjártó adhat felmentést ez alól, azonban „ha a beruházással összefüggésben megkötött szerződésekben és a szerződés előkészítésével, megkötésével kapcsolatos iratokban foglalt adatok megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését veszélyezteti, azok megismerése iránti igény teljesítését az adatok keletkezésétől számított tíz évig meg kell tagadni”.
Szél a Facebookon otromba árulásnak nevezte a választ:
„A mostani válasz azért is elfogadhatatlan, mert nemrég a Központi Nyomozó Főügyészség azzal utasította el a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó feljelentésemet a Budapest-Belgrád vasúti beruházás ellen, hogy a kormány büntetőjogilag nem vonható felelősségre az adófizetőket megkárosító, rossz döntésekért. Az elutasításból az következik, hogy ha a kormány büntetőjogilag nem felel azért, hogy eladósítja az országot egy kínai érdeket szolgáló projekt kedvéért, akkor csak politikailag lehet őket számon kérni. Csakhogy ahhoz, hogy a választók meg tudják ítélni, hogy jól vagy rosszul bánt-e a kormány a pénzükkel, információk kellenek. A szerződések nyilvánossága elengedhetetlen a kormány elszámoltathatóságához. Azzal, hogy most ezt is titkosították, egy olyan helyzet állt elő, amiben
a kormány semmilyen módon nem ellenőrizhető és nem elszámoltatható.”
Security Check Required
No Description
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója