Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A Fidesz-KDNP elfogadta az EU-nak feltételeket szabó határozatát és az Airbnb-törvényt is

Létrehozva:

A kormánynak meg kell vétóznia az uniós helyreállítási csomagot, ha nem zárják le a jogállamisági eljárást Magyarország ellen.

Az Országgyűlés határozatban szabott feltételeket a kormánynak ahhoz, hogy miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelvételét. A képviselők 128 igen szavazattal, 16 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá kormánypárti képviselők erről szóló javaslatát.

A Ház döntésével felhívta a kormányt arra, hogy az uniós hitelfelvétel során tartsa be azt az alapelvet, hogy

  • az azonos helyzetben lévő tagállamok azonos elbánásban részesüljenek, a gazdagabb tagállamok polgárai pedig ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai.
  • A parlament kikötötte azt is, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni, politikai pártok és „politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek” uniós forrásból nem támogathatók; „a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése pedig elfogadhatatlan a jogállamiság címszó alatt”.

Az Országgyűlés lehetővé tette azt is, hogy az önkormányzatok időben korlátozhassák a magánszálláshelyek kiadását.

A Ház döntése alapján a települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kap arra, hogy augusztus 1-jétől megállapítsa, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink