Nagyvilág
Gyászmisét tartottak a koronavírusban elhunytakért Madridban
A nagyszabású megemlékezésen a Spanyolországban eddig elhunyt több mint 28 ezer ember lelkéért imádkoztak.
A madridi Almudena katedrálisban tartották meg azt a gyászmisét, amin a spanyol királyi család mellett magas rangú politikusok, az elhunytak hozzátartozói és a Covid–19 betegeket ápoló spanyol egészségügyi dolgozók képviselői is részt vettek. A spanyol kormányfő, Pedro Sánchez lisszaboni látogatása miatt nem vehetett részt a megemlékezésen. Megemlékeztek azokról az orvosokról és ápolókról is, akik a munkájuk alatt fertőződtek meg, majd hunytak el a fertőzésben.
A mintegy 400 meghívott mindegyike a vírusra való tekintettel szájmaszkot viselt.
„A fanatizmussal, konfrontációval és felháborodással terhelt időkben sok ember, hívők és nem hívők vegyesen a legjobbat nyújtották példát adva szolidaritásból, erőfeszítéseikért pedig gyakran életükkel fizettek” – hangsúlyozta a misét vezető Carlos Osoro madridi érsek.
Spanyolország a pandémia által legerősebben érintett országok közé tartozik, eddig 251 789 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 28 388-an elhunytak a kórban. Május közepe óta valamelyest javultak a járványügyi adatok. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban