Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Elismerést kapott Ella, Fanta és Tőke, aki Borisz

Létrehozva:

A NAV felderítő munkáját nagyban segíti a 39 jól képzett szolgálati kutya, tavaly 2300 esetben segítettek jogellenes cselekményt felderíteni.

A kutyák közreműködésével lefoglalt áruk piaci értéke több száz millió forintot tesz ki

– mondta a pénzügyminiszter pénteken a felderítő kutyák és kiképzőik díjazásán, Budapesten.

Varga Mihály kiemelte, a NAV Kutyavezető-képző Központjának munkáját nemzetközileg is elismerik, a Vám Világszervezet 2018-ban Regionális Kutyakiképző Központként akkreditálta az intézményt.

Varga Mihály pénzügyminiszter egy kutyát simogat Budapesten a NAV Bevetési Igazgatóságának kutyakiképző központjában 2020. június 26-án / Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A pénzügyminiszter szólt arról, hogy az elmúlt években az adószabályozást és az adóhatóság működését átalakították, a lényegi és tartalmi változások révén olyan adóhivatala van Magyarországnak, amely a maga sajátos eszközeivel képes segíteni a gazdaság fejlődését.

Varga Mihály elmondta, a NAV hatékonyságát jelentősen emelik az elmúlt években bevezetett elektronikus szolgáltatások, amelyek kiterjesztése jelenleg is folyamatban van.

Az adózók egyre inkább az elektronikus eljárásokat választják, például az e-szja-n keresztül idén 1,6 millió adóbevallás érkezett be a NAV-hoz, ami az előző évihez viszonyítva közel tízszázalékos emelkedés. A járvány idején különösen jól látszott, hogy mennyire jó irány volt az elektronikus szolgáltatások fejlesztése, hiszen sokan éltek ezekkel a lehetőségekkel – mondta.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a bevezetett elektronikus adózási eljárások is – például az ekáer, az online pénztárgép és az online számla – mind a tisztességes adózók számára kedvezőek.

A NAV a legmagasabb nemzetközi sztenderdeket figyelembe véve partnerként támogatja az adózókat, hogy jobban eligazodjanak az adózás kérdéseiben. A kormány álláspontja azonban nem változott abban, hogy az adóelkerülőkkel és jogsértőkkel szemben szigorúan kell fellépni – tette hozzá.

A pénzügyminiszter kiemelte, a bevezetett eljárások és szabálymódosítások eredményesek voltak, amit az Európai Bizottság is elismert, amikor tavaly azt publikálta, hogy 2017-ről 2018-ra 13,9 százalékról 9 százalékra csökkent Magyarországon az adóelkerülés mértéke.

Az adóhatóság munkája mindemellett elengedhetetlen része a magyar állam működésének is, hiszen a központi költségvetés bevételeinek 94 százaléka a NAV-on keresztül érkezik, abban, hogy ez a munka minél eredményesebb legyen, szerepe van a Kutyavezető-képző Központnak és a NAV kutyás egységeinek is – tette hozzá.

Pénzügyőrök bemutatója Budapesten a NAV Bevetési Igazgatóságának kutyakiképző központjában 2020. június 26-án / Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Pénzügyőr és szolgálati kutyája / Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A pénzügyminiszter Elismerő oklevelet adott át Magyarország legeredményesebb cigarettakereső kutyavezetőjének, Szabó Péter pénzügyőr törzszászlósnak és Ella nevű szolgálati kutyájának. Oklevelet kapott Magyarország legeredményesebb bankjegyfelderítő kutyavezetője, kiképzője, Majoros Attila pénzügyőr főtörzszászlós és Fanta nevű szolgálati kutyája, valamint Magyarország legismertebb járőrkutyájának vezetője, Germán Sándor pénzügyőr törzszászlós és Tőke (Borisz) nevű szolgálati kutyája. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink