Nagyvilág

Mintaprogramokkal indul a forgalomcsillapítás Budapesten

Published

on

Júliusban indul a közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási intézkedések tesztelése és társadalmi egyeztetése Budapesten, a kerületekkel összehangolva pedig már készül a fővárosban az egységes parkolási rendszer, amely a helyben lakók érdekeit kiemelten kezeli.

Karácsony Gergely főpolgármester a Budapest Restart beszélgetés során elmondta,  a környező, hasonló méretű nagyvárosokhoz képest

Budapesten magas a közlekedésbiztonsági kockázat, átlagosan heti egy ember veszti életét a közutakon.

A közlekedésbiztonság javításának egyik pillére a gépjárműforgalom mértékének és sebességének csökkentése, amely egyben a klímavédelmi célok megvalósítását is segíti.

Karácsony szerint a forgalomcsillapítási intézkedéseket a lakóterületek mellett különösen az oktatási és egészségügyi intézmények, parkok és játszóterek környékén indokolt bevezetni, mivel a balesetek és a légszennyezés szempontjából leginkább az idősek és a gyerekek veszélyeztetettek.

A város közlekedésének felelős átalakításához mintaprojektekre van szükség,

amelyeket a kerületekkel együttműködve dolgozott ki a Fővárosi Önkormányzat. Ezeket pedig az érintett lakosságot és a területet használókat megszólító társadalmi egyeztetés kíséri. A július és október között megvalósuló projekteket indulás után interaktív online felületen lehet véleményezni.

Az így szerzett tapasztalatok és társadalmi visszajelzések beépítésével készül az akcióterv 2020 végéig a BKK koordinálásával. E több lépcsős közös munka eredményei alapján a konkrét intézkedések 2021 folyamán, ütemezetten vezethetők majd be.

Budapesten jelenleg is viszonylag nagy a forgalomcsillapított zónák aránya

– közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Jelenleg a teljes budapesti úthálózat egynegyede fő- és gyűjtőút, háromnegyede mellékút, a teljes úthálózat egyharmada ma is lakó-pihenő övezetként vagy 30 km/h-ás sebességcsillapított zónaként működik a lakóterületek védelmében. Az utak legnagyobb részén, nagyjából felén 50 km/h a megengedett sebesség. Emelt sebességűnek számít a főúthálózat egyharmada, ami a teljes úthálózat 7 százaléka. (PH)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version