Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

15 év után emeltek vádat egy emberölési kísérletben

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy román férfi ellen, aki 2004-ben mellkason szúrt egy másik férfit, aki egy nő védelmére kelt – közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szerdán.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádirat szerint a negyvenkét éves román állampolgár 2004. április 15-én este bement a X. kerületi Gyalog utca egyik lakásába, ahol egy másik férfit keresett. A lakásban tartózkodók azt mondták neki, a keresett férfi nincs ott, erre a vádlott elkezdte átkutatni a lakást. Rányitotta az ajtót egy épp akkor átöltöző nőre is, aki kiküldte a szobából, a vádlott azonban erre úgy reagált, hogy megrúgta őt. A nő védelmére kelt egy férfi, de a vádlott előrántott egy kést és megvágta, illetve szívtájékon megszúrta őt.

A megszúrt férfi életveszélyes sérülést szenvedett, életét a szakszerű mentős és orvosi ellátás mentette meg.

A román férfi ezt követően külföldre ment, de büntethetősége nem évült el, mert a körözés, valamint a nemzetközi és európai elfogatóparancsok kibocsátása és egyéb nyomozási cselekmények megszakították az elévülést – ismertette a főügyész, hozzátéve: a férfit 2019 augusztusában, Németországban fogták el.

A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső férfival szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést és az országból történő végleges kiutasítást kért a jelenleg is letartóztatásban levő férfire. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink