Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

NASA: több aszteroida is tart a Föld felé

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: urikyo33/Pixabay

Ez még nem azt jelenti, hogy mind meghalunk, ugyanis a kutatók szerint nincs ok aggodalomra.

Összesen öt közeledő aszteroidát jelzett az erre kialakított rendszer, ebből kettő kedden már el is haladt a Föld mellett. Az egyik 2,8, a másik pedig 1,2 millió kilométer távolságra. Bár szerencsére elkerültek minket, de egy esetleges becsapódásnál komoly veszélyt jelentettek volna az emberiségre, ugyanis nem kis darabokról van szó.

Az egyik 20, a másik 100 méteres átmérőjű.

A maradék három aszteroida a napokban fog elhúzni a bolygónk mellett, de számítások szerint a másik kettőhöz hasonló távolságban lesznek majd. A megfigyelőrendszert folyamatosan fejlesztik, hogy észrevegyék az esetleges ütközéseket, és erre a lehető legjobban fel is tudják készíteni az embereket.

Legnépszerűbb cikkeink