Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Kimúlt a marsi robotvakond, két év után nem fúr tovább

Létrehozva:

A műszer nem volt képes tovább hatolni a talajban, hogy mérje a vörös bolygó hőmérsékletét.

NASA közlése szerint németországi tudósok két éven át próbáltak elérni, hogy az InSight marsjáró hőérzékelő eszköze befúrjon a marsi kéreg alá. A mintegy 40 centiméteres műszer a tervek szerint öt méterre fúrt volna le, de végül csak nagyjából fél méternyit haladt. Miután a hétvégén még egy kísérletet tett, hogy 500 ütéssel lejjebb kalapálja magát, a szakértői csoport hivatalosan is bejelentette a projekt lefújását.

„Beleadtunk mindent, amit tudtunk, de a Mars és a mi hősies vakondunk továbbra is összeférhetetlennek tűnnek” – mondta Tilman Spohn, a Német Űrhatóság munkatársa, a kísérlet vezető tudósa.

A NASA közleményében kiemelte, hogy a megtett erőfeszítésekből a jövőbeli ásási kísérletek profitálhatnak a Marson. Egyszer majd asztronauták áshatnak a vörös bolygón fagyott vizet keresve, hogy igyanak, üzemanyagot készítsenek, vagy mikroszkopikus élet nyomait kereshetik – fejtették ki.

A vakondot a Mars talaját vizsgáló korábbi űrmissziók eredményei alapján tervezték. Ezek egyáltalán nem utaltak olyan jellegű talajra, amilyennel most szembesült a műszer.

Az InSight francia szeizmométere időközben mintegy 500 rengést rögzített, a marsjáró időjárás-megfigyelő állomása pedig napi jelentésekkel szolgál. Kedden például a legmagasabb hőmérséklet mínusz 8 Celsius-fok volt, a legalacsonyabb pedig mínusz 49 Celsius-fok az egyenlítői Elysium Planitia síkságon.

A Marson 2018 novemberében landolt InSight misszióját nemrég hosszabbították meg két évvel, így 2022 végéig tart. A tervek szerint február 18-án leszáll és csatlakozik hozzá a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink