Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Zaklathatták és megalázhatták az Operettszínház munkatársait

Létrehozva:

Fotó: Wikipedia Commons

Adminisztrációs területről egy év alatt több mint 30 ember mondott fel. A főigazgató és a korábbi ügyvezető igazgató szerint is alaptalan vádaskodásokról van szó.

A Budapesti Operettszínház több munkatársa is panaszkodott az intézmény 2019-ben kinevezett új főigazgatójának, Kiss-B. Atillának és ügyvezető igazgatójának, Kriza Zsigmondnak szakmai munkájára és az általuk teremtett munkakörnyezetre – írja az Index.

Az ügyvezető igazgató egy évvel kinevezése után, a hivatalos indoklás szerint sikeres munka után, közös megegyezéssel távozott, a lap szerint ugyanakkor más van a háttérben.

  • A színház egy volt munkatársa szerint az ügyvezető igazgató megalázó kommunikációja elviselhetetlen munkakörnyezetet teremtett, őt súlyosan megviselték a vele történtek.
  • Egy másik volt munkatárs azt állítja, az ügyvezető igazgató a gyakori megalázásokon kívül a testére, a szexuális életére is elfogadhatatlan megjegyzéseket tett.

Mindketten azt állítják, minderről tájékoztatták a főigazgatót, de ő nem tett semmit. Az egyikük a lapnak úgy írta le a légkört:

„Pokol volt bejárni.

Tudom, mi az, ami egy színházban belefér, és mi nem. De itt rendszeres volt, hogy a folyosókon sírtak kolléganők; az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan volt. Olyan volt ott dolgozni, mint egy idegőrlő érzelmi sakkjátszma, ahol, ha egyáltalán szóba állnak velem, minden szavamra vigyáznom kell.”

A lap szerint adminisztrációs területről egy év alatt több mint 30 ember mondott fel. Egy szakmai szervezet tájékoztatta az Operettszínházat fenntartó minisztériumot, de

választ sem kapott az államtitkártól.

A főigazgató szerint kizárólag a rossz munkavégzés miatti retorzióktól tartó munkatársak panaszkodtak, alaptalanul. A volt ügyvezető igazgató szerint is alaptalan rágalmakról van szó. (Index)

Legnépszerűbb cikkeink