Archív cikkek

A Fidesz szerint nincs gond a testvérek közti ingyenes ajándékozással

Published

on

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

Nemsokára ingyen lehet majd cégeket, tulajdonrészeket testvérnek ajándékozni ‒ ez a lehetőség leginkább vagyonok láthatatlanná tételét fogja lehetővé tenni. Kósa Lajos tárcanélküli miniszter érvelése szerint a gazdaság annyira jó állapotban van, hogy a költségvetés lemondhat illetékekről.

Ahogy azt a Pesti Hírlap megírta, Kósa Lajos ma benyújt egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében a testvérek közti ajándékozás és öröklés is illetékmentes lenne. Jelenleg erre hivatalosan 18 százalékot kell fizetni. A szülő-gyerek viszonyában már 2010-ben eltörölte a kormány az ugyanilyen mértékű illetéket.

Tíz év várakozás

Kósa Lajos miniszter arra hivatkozik, hogy „Magyarország jelenlegi helyzete, a költségvetés állapota lehetővé teszi, hogy tovább lépjünk”. Ezzel szemben Varga Mihály a korábban tervezett 1 százalék helyett 3,8 százalékra emelte a költségvetési hiány tervszámát 2020-ra a koronavírus okozta krízis miatt. Emellett 2020-ra 3 százalékos visszaesést prognosztizál a kormány. Negyedéves alapon már zsugorodott a gazdaság, 0,4 százalékkal, amire négy éve volt utoljára példa. A járulékok elengedése 100 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen, a leállások 140-160 milliárd kiesést jelentenek a GDP-ből hetente ‒ így számolt a kormány.

Ezzel párhuzamosan az ellenzéki vezetésű önkormányzatoktól is rendre „a járványügyi összefogásból mindenkinek ki kell venni a részét” indokkal von el pénzeket a kormány, így vesztett egymilliárd forintot Budapest legszegényebb kerülete, a Józsefváros. A munkanélküliség is ugrásszerűen nő: áprilisban 428 ezer főre nőtt a potenciális munkaerő-tartalék a KSH adatai szerint, ennyi ember nem dolgozik valamilyen ok miatt.

A tárcanélküli miniszert a családok megsegítésére is hivatkozik, az azonban nem érthető: ha ennyire fontos a kormánynak a családok helyzete, miért kellett 10 évet várni a testvérek közötti ajándékozás illetékének eltörlésére.

Kósa tagadja, hogy Simonka

Épp a múlt héten ismerte el Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos képviselőnek, hogy a költségvetési csalással vádolt Simonka György 2016-ban olyan törvénymódosítást fogadtatott el a parlamentben, ami a saját cégeit hozta volna előnyösebb helyzetbe (más kérdés, hogy később ezt nem tudta kihasználni). Kósa Lajos tagadta, hogy Simonka kedvéért fogadtak volna el bármilyen törvényt, a Fidesz alelnöke szerint őket a közjó vezérelte.

Megkérdeztük Kósa Lajost, miért épp most nyújtja be a törvényjavaslatát, mire alapozza, hogy olyan állapotban van a költségvetés, hogy ezt megengedheti magának a kormány, és azt is, szerinte egy ilyen változtatás nem épp a közszereplők valódi vagyoni helyzetének elrejtését segítheti-e. Lapzártánkig nem kaptunk választ.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version