Archív cikkek
Új adatbázissal segíti az állam a munkakeresést
Az állami cégek munkaerőigényét méri fel a kormány, hogy ezzel segítse a munkahely keresőket.
A járványhelyzet ellenére munkaerőhiány van egyes állami vállalatoknál, de nincs nagyobb toborzási kampány. A Magyar Nemzet értesülései szerint ezért egy olyan folyamatosan frissülő adatbázist akarnak létrehozni, ahol nyomon lehet követi, hogy például a Volánnál, a Magyar Postánál vagy az állami fenntartású vízműveknél milyen pozícióra, hány embert keresnek.
A lap megkereste a Liga Szakszervezetet, aminek elnöke Mészáros Melinda elmondta, „hogy a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán már jelezték a kormány képviselőinek, hogy szükség lenne egy, az állami vállalatok pontos, naprakész munkaerőigényét mutató adatbázisra”. A vállalatok létszámigényének felmérését már elkezdték, eddig több mint hatvan cég adatai állnak rendelkezésre.
Az állami cégeknél a munkaerőigény azért maradt meg, mert az egyébként is alacsony létszám mellett a korfa elöregedő, tehát sokan már közel vannak a nyugdíjhoz. Viszont a cégek óvatosak, mivel a szigorú korlátozások miatt a jelenlegi létszám is elég volt, és mert a vírus az egyes pozíciók betöltését igénylő képzéseket is korlátozta.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!